Regionális ESZPH Találkozó Esztergomban és Tábor 2025.04.11-13.

Esztergomban jártunk a hosszú  hétvégén, az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózat Szövetség szervezésében hét másik tanodával közös programokon vehettünk részt.

Pénteken délelőtt  indultunk Esztergomba, ahová délután érkeztünk meg, ismerkedős játékok után a Romano Glaszo koncertjén énekelhettünk és táncolhattunk együtt.

Szombaton délelőtt meglátogattuk az Esztergomi várat, majd nem kevés lépcsőn felmásztunk az Esztergomi Bazilikába, ahonnan megtekinthettük a gyönyörű  kilátást a Dunakanyarra, miután lejöttünk a kilátóból közösen átsétáltunk a Szent István megkoronázást ábrázoló szoborhoz, ahonnan szintén csoda szép kilátás nyílt a városra.

Délután bobozni mentünk Visegrádra, amit több körön keresztül élvezhettek a gyerekek.

Este pedig Misi testvér hívott minket közös éneklésre és játékra.

Vasárnap délelőtt misén vettünk részt, utána pedig számos vicces ügyességi feladatban mutathatták meg a gyerekek, hogy milyen ügyesek. A játékok után következett a búcsú, ami mindenki számára nehéz volt, hiszen jó barátságok alakultak ki a tanodás gyerekek között.