Az ESZPH

Az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózat Szövetség 2008-ban jött létre. Jogi formánk a szövetség. Jelenleg 10 tagunk van.

Mindegy, hogy alapítványi, egyesületi formában vagy szerzetesrendi közösségben dolgozunk. Összekapcsol bennünket a szegény családok melletti közös elköteleződés és egymás munkájának tisztelete, segítése.

Számos hasonlóság van szervezeteink között.

A hitbéli alapok azonosak, a keresztény értékrend mentén segítjük a ránk-bízottakat. A szakmaiság pedig nélkülözhetetlen a mindennapi munkában. Mindegyik szervezetünk Tanodát és  / vagy Nyitott Házat működtet az egyéb szociális és pedagógiai tevékenységei mellett.

Támaszkodunk egymásra, segítjük egymást. Közös szakmai bázist építünk.

Számos különbség van szervezeteink között.

Magyarországon 7 megyében, több mint 20 településen jelen vagyunk, elérhetőek vagyunk a mélyszegénységben élő emberek számára. A helyi adottságokat vesszük figyelembe. Érzékenyen reagálunk a kimondott és a ki nem mondott szükségletekre.

Elérhetőek vagyunk a ránk-bízottaink számára Itt és Most.

Tagjaink:

  1. A MI HÁZUNK - Határtalan Szív Alapítvány, Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend, Esztergom
  2. Alsószentmártoni Tanoda - Szent Márton Caritas Alapítvány, Alsószentmárton
  3. Boldog Gertrúd Központ - Premontrei Női Kanonokrend, Zsámbék
  4. Elfogadlak Alapítvány - Szent Ferenc Kisnővérei Szerzetesközösség, Arló
  5. Jó Pásztor Tanoda és - Segítő Kezek Alapítvány, Jó Pásztor Nővérek Kongregációja, Gyöngyösoroszi, Budapest
  6. Kaposfői Tanoda - Kaposfői Szent Erzsébet Alapítvány, Kaposfő
  7. Kászá dăsztyisză Tanoda – Számá Dă Noj – Vigyázz Reánk Egyesület, Gilvánfa
  8. Lehetőségek Iskolája (Kerai Jenő Nyitott Ház)- Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Miskolc
  9. Marista TIP Nyitott Ház Tanoda - Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend, Karcag
  10. Piarista Tanoda - Piarista Rendház, Sátoraljaújhely